Milyen szankciók? Amerikai és uniós cégek több milliárd dollárt fizettek Oroszországnak
Sok vállalat a háború kitörése után is maradt Moszkvában, az ország legnagyobb külföldi adózói mind USA-érdekeltségek.
A párt egy évben csak kétszer engedné módosítani az adójogszabályokat.
Vágó Gábor az LMP törvényjavaslatát ismertetve elmondta: a párt elképzelései szerint évente csak kétszer, január elsején és július elsején lehetne változtatni az adójogszabályokon. A párt választmányi szóvivője a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a Fidesz a „folyamatos kapkodásával” teljesen kiszámíthatatlanná teszi a gazdasági környezetet. Olyan sokszor változtat az adójogszabályokon, hogy abból lassan Guinness-rekord lesz.
A politikus szerint ha évente csak kétszer lehetne módosítani az adójogszabályokon, akkor azzal megteremtenék a kiszámíthatóságot, növelnék a befektetési és a vállalkozási kedvet és ezáltal hozzájárulnának a munkahelyteremtéshez.